Hegedűs Ágota

2020.05.22

Lightsome partner, marketing szakértő

Szakmai hitvallás

"Elkezdeni. Elvégezni. Elérni. Ezek jó megoldások. Az "el" igekötővel sajnos a nevetés és a futás nem működik. Pedig azok is csomó mindent megoldanak." 

Hegedűs Ágota

Hiszem, hogy a kialakított személyes kapcsolatoknak nem megbízó és megbízott viszonyban kell zajlaniuk, hanem partneri mellérendeltségben. Ügynökségi vezetőként és nagy cég marketingeseként ültem mindkét oldalon, egészen kis vállalkozás brandépítésétől multik teljeskörű marketingjéig, részt vettem a tervezéstől kivitelezésig. A marketinget akkor kezdtem el tanulni, amikor az első képzések jöttek Magyarországra. Azóta is folyamatosan képezem magam ezen a területen. Mostanra a marketing olyan apró szeletekre specializálódott, hogy tanulás nélkül képtelenség lenne lekövetni.

4 éven keresztül tanítottam is marketinget, és nagy öröm, hogy a tanítványaim közül sokan dolgoznak a szakmában.

Lételemem a mozgás, hiszek a test-lélek-szellem triangulumában, egyszerre kell ezeket megszólaltatni. És egyik sem működik a másik nélkül. Hiszem, hogy az elme csak akkor nyílik az új dolgok befogadására, ha karbantartott fizikum, és olyan lélek támogatja, ami az üzleti világban nem a farkastörvényekben hisz. Hosszú távon nekem ez adja a nyugodtságot, és azt, hogy minden reggel belenézhessek a tükörbe. Ez az üzleti életben is megtérül. A partnerek ezt érzik is, tapasztalják is, és emiatt szívesen térnek vissza megbízásokkal. 

Az a brand, ami az "ember", az legyen értékes, gazdag, nyitott és kíváncsi.

Nemzetközi Stott Pilates oktató vagyok, funkcionális tréner, és Triplex oktató. Nem csak hobbiként, írok is. Recenziókat, kritikákat, verset, rövid prózákat. Több országos pályázatot nyertem, írásaimat az Élet és Irodalom is, valamint számos irodalmi weboldal közli. 2019-ben jelent meg szépirodalmi prózakötetem. 


Profillap és tapasztalat: